Hungerit Zrt.

A húslevestől az éneklő tyúkászokig

A 19. század közepén a mezővárosban és a várost körbevevő tanyavilágban minden portán seregnyi lábasjószág volt, már csak el kellett adni őket valahogy. Kezdetben tyúkászok jártak utcáról utcára, akik hangos énekszóval hívták fel magukra a figyelmet és vették át az asszonyoktól a felkínált baromfit, tojást. Az 1870-es években viszont már 32 kisebb baromfikereskedő működött Szentesen, akik évente 150 ezer hízott libát vásároltak fel, ezzel a város elsőnek számított az egész országban. A kereskedelem központja a Tyúkpiac tér – a mai Szabadság tér – volt.

Preisz Zsigmond, valamint Hartmann és Conen, mint a szentesi baromfiipar megalapozói

Preisz Zsigmond az 1900-as évek közepén érkezett Szentesre, és rögtön fantáziát látott a szentesi baromfiban. Hamarosan ő is lett a környék legnagyobb felvásárlója, ám tudta, sokkal nagyobb üzlet lenne egy korszerű élelmiszeripari vállalat megalapítása, azonban az első világháború megakadályozta tervei megvalósításában. Később a Hartmann és Conen cég – amely baromfi- és tojáskivitelével foglalkozott – tőkéstársa lett. Szentes magától értetődő választásnak tűnt egy baromfi-kereskedői vállalat létrehozására Magyarországon, az alapítók személyében pedig a helyi piac kiváló ismerete találkozott a legmodernebb technológiai tudással és a nemzetközi tapasztalattal.

Szentesi csirke Londonban

A baromfifeldolgozással és kereskedelemmel foglalkozó Élelmiszerkiviteli Rt. 1923-ban kezdte meg működését. A szentesi vállalatnak is köszönhetően a két világháború között a baromfiipar az egyik legjelentősebb magyar iparággá nőtte ki magát. A baromfinevelés olyan jó üzlet lett, hogy sok szentesi sertéstartó tért át csirke vagy pulyka nevelésére. A Hartmann és Conen cégnek már a háború előtt voltak komoly angol partnerei, így már csak tudatni kellett velük, hogy elérhető számukra a jó minőségű magyar baromfi. A 20-as évek közepére a baromfi a búza mellett a város legfontosabb exportcikkévé vált.

Távozó alapítók, pusztuló baromfiipar

A 30-as évek végén a baromfiexport szárnyalt, és az addigra legnagyobb szentesi vállalat eredményei évről évre növekedtek. A cég mégis válságba került, mert a közelgő világháború képében a történelem felülírta a gazdasági sikert. Hartmann és Conen így eladta magyarországi érdekeltségeit. Néhány évvel később a magyar baromfikivitel szinte teljesen leállt, a szentesi baromfiipar pedig visszazuhant oda, ahonnan a századelőn elindult.

Női igazgató a vállalat élén

Az 50-es évek közepén a női igazgató által vezetett „női vállalatnál” a baromfifelvásárlás elérte az évi 25 ezer mázsát; napi 20 ezer baromfit dolgoztak fel, s ennek 64%-át szállították exportra. Az üzemi fejlesztéseknek köszönhetően – legalábbis a hasonló nagyvállalatokhoz képest – növekedett a termelés, bővült az áruválaszték.

A pityorkák és az ugrásszerű termelésnövekedés

Az igazi fejlődés 1956 után indult el, amikor a kormány a nehéziparon kívül más szektoroknak is jelentős állami támogatást juttatott. Egyre fontosabb lett a kivitel is, a Szovjetunióba úgynevezett „pityorkák”, azaz öt vasúti kocsiból álló szerelvények vitték az árut. Húsz év alatt tizenötszörösére nőtt a termelés, a műveleteket gépesítették, a termékek pedig a 80-as évekre jóval a szocializmusban megszokott színvonal felett álltak.

Csődveszély és a privatizáció

A rendszerváltás után – mint a legtöbb magyar élelmiszeripari cég – a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat is nehéz gazdasági helyzetbe került. Az állami tulajdonosok úgy találták, hogy a vállalaton csak egy gyors és sikeres privatizáció segíthet.

A baromfivirslitől a tokaji boros libamájig

Az új cég, a tulajdonosok országainak betűjele után a Hungerit Kft. nevet kapta, mely 1990. december 1-jén alakult meg. Új termékeik sorra hozták el a díjakat a hazai és külföldi ipari vásárokról, ami az exportnak is jót tett. Egyik legkülönlegesebb termékük a tokaji borral ízesített libamáj volt. 1995-re a dolgozók létszáma elérte az 1200 főt és 24 ezer tonna élőárut dolgoztak fel és ebben az évben három különálló kft.-ből alakult meg a Hungerit Részvénytársaság.

A Márton-nap feltalálása

Az első sikereket hamar nehéz időszak követte, de a minőségen alapuló stratégia segített a 2-3 évenként bekövetkező újabb válságok leküzdésében is. Bár a cég nevéhez kötődik a Márton-napi libahúsakciók bevezetése a vendéglőkben és az áruházakban, de később a hízott liba helyett a pecsenyekacsa lett a sikertermék, a Hungerit pedig a legnagyobb kacsavágó- és feldolgozó cég lett egész Európában. A VALDOR-t 2004-ben vásárolta fel a Hungerit, mely ma is az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb húsipari márkája.

Új lendület, régi hagyományok

A tulajdonosváltás tőkét, piacot és lehetőségeket hozott a vállalatnak, a városnak pedig hosszú távon biztosítja a munkahelyek megtartását és a szentesi élelmiszeripar további fejlődését. A Hungerit Zrt. ma is a magyar baromfiipar meghatározó szereplője, mely nemcsak a 100 éves szentesi iparszerű baromfifeldolgozás hagyományait viszi tovább, hanem épít a cégalapító elődök és az egyes korszakok vezetőinek tapasztalataira is.

Fejlesztések, megújulás, 100 éves hagyományok

Az új beruházások által a cég fejlődése folytatódott. Megépült a legkorszerűbb igényeket kiszolgáló panírüzem mintegy 2,1 milliárd forintból, melyet a készre sütött, fagyasztott panírozott termékek iránti belföldi és külföldi folyamatos keresletnövekedés indokolt. Szintén kapacitásbővítés céljából új kacsasütő üzem is épült Szentesen, valamint elkészült az új tiszakécskei baromfinevelő telep, az új tollfeldolgozó és bővült a gyomaendrődi keltető kapacitása is.
A fejlődés nem csak a gyártő üzemet érintette, de a VALDOR márka is megújult. Frissült a logó és a termékek csomagolása is a kornak és a fogyasztói igényeknek megfelelő lett.
2022 legkiemelkedőbb eseménye pedig a 100 éves szentesi baromfifeldolgozás jubileuma volt, mely nagy szabású sajtóeseménnyel, dolgozói rendezvénnyel és a 100 éves baromfifeldolgozás hagyományait bemutató fogyasztói kampánnyal emlékezett meg az évfordulóról.